A címadó idézet Hemingwaytől származik. Valóban, a derű az egyik leghétköznapibb emberi tapasztalatunk, mégis érezhetően hordoz valami istenit, valamit a megsejtett öröklét fényéből.
Igen ám, de hol van ez, amikor semmi okunk a derűre? (...)
Érdemes rátekintenünk azokra az előttünk járókra, akik valóban tudtak örülni. Miből merítették a derű nyugalmát, erejét? (...)
Milyen az, amikor az Úr közel van? Ilyenkor a körülmények ellenére is merünk bízni benne. Kentenich atya így mondja: Ő a fővállalkozó. Ő hordozza ügyeinket.
A népe által „mosolygós pápának” nevezett I. János Pál valóban derűs ember volt. „Albino Lucianinak szomorú gyermekkora volt, de nem volt szomorú gyermek” – írja egy kortársa. Megszenvedte édesapja kényszerű távollétét, átélte a világháború gyötrelmeit, süketnéma testvérei révén a testi nyomorúságot közelről ismerte. A gyermekkori nélkülözések következtében számos betegséggel kellett megküzdenie, többször operálták, fél tüdővel élt. Nem a legvidámabb startolás. És mégis!
Nem véletlen, hogy későbbi pályatársa így ír róla: „Isten az egyszerűség és a mosoly misszióját adta neki.”
Az igazi öröm komoly dolog. Ha megismerjük a történelem igazán derűs személyiségeit, rájövünk a nyitjára. Csak az tud igazán örülni, aki sokat szenvedett, és nagyon szeret.