Pécsi Rita: Te mit teszel a magad helyén?

Állandó szerzőnk, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató nagyböjti írását olvashatják.

Mindennek megvan az ideje. Eltemettük a telet, készülünk a természet és a lélek feltámadására. A magvetés és a gyümölcsérlelés között azonban hosszú, csendes időre van szükség, nagy dolgok történnek ilyenkor. Ez a tisztulás, az erő újjászületésének ideje – ami ugye „a búzamag elhalásával” kezdődik. Csak ezután következik a növekedés, majd a rügyfakadás, a virágba borulás és a gyümölcsözés.

Az élet lassan növekszik, és nem a virágzás, hanem a növekedés fáj.

 „Ahogy nyúlik a szár” – írja Szabó Magda. Ennek az idejét éljük. Bűnbánat, böjt, önnevelés – majd az ezekből fakadó nevelés.

De hogyan kezdjünk hozzá? Világunk nem kínálja tálcán a megoldásokat, sőt inkább összezavar. „Nem kell ezzel törődni! Valósítsd meg önmagad! Jogod van hozzá! A gonosz csak a beteg psziché fantáziája!” Érezzük ezeknek a szavaknak az egyoldalúságát, de megszólal a másik véglet, a kíméletlen, farizeusi önostorozás is: „Isten nem ver bottal! Velejéig bűnös minden ember! Te sem vagy méltó az irgalomra! Vezekelj, nem tudhatod, mennyi gonoszság van a szívben!”

Vajon mi segíthet abban, hogy megtaláljuk a kettő közötti, mindegyiknél magasabb szintű „egészséges, életet fakasztó meghalás” szűk ösvényét?

E zavaros körülmények között fokozottan érzékeny lelkiismeret kiművelésére van szükség. Biztosan nem lesz elég a mechanikus, külső szabályrendszereknek, a szőrszálhasogató lelkitükröknek való megfelelés: „csúnyát mondtam: hányszor, csúnyát gondoltam: hányszor…” Egyszerű és tágas lenne ez az út, de jól ismerjük, hová vezet: „A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek. Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Tisztára mossátok a pohárnak és a tálnak a külsejét, belül azonban tele vagytok rablással és mértéktelenséggel. Te vak farizeus! Előbb belül tisztítsd ki a poharat és a tálat, akkor majd kívül is tiszta lesz.” (Mt 23, 24–26)

A kísértő mindig ravasz, kifinomult eszközökkel vesz körül, úgy, hogy apró lépésenként adjuk föl meggyőződésünket, ragaszkodásunkat, hűségünket.

Szép lassan kitágítja a lelkiismeretet olyannyira, hogy abba szinte már minden belefér. Bizony, sokszor nehéz megállapítani, hogy „Ki a betyár? Ki a szent”/ (…) / Ha a mérték tönkrement, / senki, semmi meg nem ment.”(Mécs László) Sajnos „még a legérzékenyebb személy is hozzászokhat idővel a legdurvább dolgokhoz is. A kegyetlenség nem személyiségjegy. A kegyetlenség szokás”(Rick Yancey)

Milyen a jó mérték? Menjünk be a „belső szobánkba”, és ott keressünk tovább!

Kicsit banálisnak tűnik ugyan, de végső soron igaz, hogy a szeretet lesz ennek is a kulcsa. „A hőmérő nem a hideget méri, hanem a meleg hiányát. (…) Ugyanígy a bűn nem más, mint a szeretet és a jóság hiánya.” (Böjte Csaba) Jó lenne tehát megtanulni figyelni arra, hogy mi az, ami leválaszt engem a szerető kapcsolataimról. Azokat a kis tüskéket, vadhajtásokat kellene lenyesegetni, amelyek elválasztanak tőle: a házastársamtól, testvéremtől, barátomtól, édesanyámtól, anyósomtól, munkatársamtól, Istenemtől. Ez pedig igen személyes mérlegelést kíván, hiszen minden kapcsolat más, mástól eleven, és mástól szenved. Melyik lelkitükör hívja fel a figyelmedet arra, hogy ne olyan hangosan csukd be az ajtót, ahogy szoktad, vagy ne hallgass el tüntetően, ha valami nem tetszik?

Melyik figyelmeztet arra, hogy aludj többet, mert fáradtan nem tudsz szeretni? Melyik mutatja meg, milyen megjegyzéseket nem lenne szabad tenned?

Melyik jelzi, hogy mi számít kishitűségnek, bizalmatlanságnak, és hogy Isten hogyan szeretne beszélni veled kedden reggel vagy pénteken? Rajtam kívül meg tudja-e ítélni bárki is, hogy mikor mulasztottam el valamit, amit megtehettem volna érted? „Sokszor az jár el igazságtalanul, aki valamit nem csinál, nem csak az, aki valamit csinál.” (Marcus Aurelius)

Ezt a finom iránytűt kellene most megtalálnunk és kimunkálnunk magunkban. Ősi eszköze ennek az önmegtagadás, a jókedvű adakozás, a testi kívánságok fegyelmezése, a szem böjtje, a csend kívül-belül. Mindez egyszerű elhatározás kérdése, gondolja az, aki még nem próbálta. A környezet ugyanis nem fog segíteni. Fogyasztói, wellnesstársadalomban élünk. A vágyteljesítés késleltetése sehol nem divat már. Életidegenné vált mindenfajta lemondás. Ezért egyre inkább arra kell törekednünk, hogy ne válasszuk le a szenvedést a belső örömről, hogy legyen erőnk szembemenni az árral. Ahogyan a bibliai földműves, amikor a földben kincset talál, és örömében (!) adja el mindenét. Először a kincset – a kapcsolatot – kell megtalálnunk, hogy örömünkben vállaljuk az élet növekedésének nehézségeit, áldozatait, fájdalmát.

Azt a bizonyos kincset pedig a csendünkben ismerjük fel. Biztosan nem a zajos tevékenységek közepette, hanem abban a bizonyos „belső szobánkban”.

 „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz.” (Mt 6,6)

A csönd szelídség

Amikor nem válaszolsz a sértésekre, (…) amikor Istenre hagyod becsületed védelmét, akkor a csönd szelídség.

A csönd irgalom

Amikor nem terjeszted testvéreid bűneit, amikor megbocsátasz anélkül, hogy a múltban nyomoznál, amikor nem ítélsz, hanem közbenjársz benső szobádban, akkor a csönd irgalom.

A csönd türelem

Amikor panasz nélkül szenvedsz, (…) amikor nem lépsz közbe, hanem várod, hogy a mag lassan kinyílhasson, akkor a csönd türelem.

A csönd alázat

Amikor hallgatsz, engedve, hogy testvéred kiemelkedjen, (…) akkor a csönd alázat.

A csönd hit

Amikor hallgatsz, mert Ő az, aki cselekszik, amikor lemondasz a világ hangjairól, hogy az Ő jelenlétében légy, (…) akkor a csönd hit.

A csönd imádás

Amikor átöleled a keresztet, anélkül, hogy megkérdeznéd: Miért? Akkor a csönd imádás.

(Ismeretlen szerző)

És hogy csendünk életet teremjen, böjtünk apró meghalásai a feltámadt élet gyümölcseit hozzák, ebben a csendben kérdezzük meg mindennap a bennünk élő Világosság Lelkét:

Ó szívem – miközben az egész világ szenved
osztozva Jézus kínjain,
a Nap gyászba öltözik
a kárpit kettéhasad, leomlik a szikla,
a föld remeg és sírok nyílnak meg,
mert látják a Teremtőt holttá dermedni:
 – te mit teszel a magad helyén? 

(Részlet J. S. Bach János-passiójának szövegkönyvéből)

Őszinte válaszunk lehet a legbiztosabb iránytű, a legjobb mérce.

Megosztás