Forrás: Magyar Kurír Szeptember 4-én Rómában Ferenc pápa boldoggá avatta I. János Pált, akit legtöbben „mosolygós pápaként” ismernek. A derű életünk erőforrása, melyről Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató jegyzetét adjuk közre. A címadó idézet Hemingwaytől származik. Valóban, a derű az egyik leghétköznapibb emberi tapasztalatunk, mégis érezhetően hordoz valami istenit, valamit a megsejtett öröklét fényéből. Igen ám, […]
Sokan azért adják oda a telefont, a tabletet a kisgyereknek, mert egyszerűen maguk sem tudják, mivel van dolguk – mondja Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, a Fejleszt vagy rombol? – Kulcs az okoseszközök okos használatához című könyv szerzője, aki hangsúlyozza, hogy az okoseszközök elektronikus drogként hatnak a kicsikre.
A digitális munkarend bevezetésével a gyermekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy más jellegű tapasztalatokra is szert tegyenek – mutatott rá Uzsalyné Pécsi Rita. Az ismert neveléskutató a Magyar Nemzet kérdésére hangsúlyozta: tévedés azt hinni, hogy ezeknek a készségeknek az elsajátítása értéktelen lenne, inkább egy másirányú tanulási módszernek tekinthető, amelyekkel adós az oktatási rendszer.
„Adni kell, adni, mindent odaadni: (…) S érte semmit sem kívánni!” – mondja és teszi Teréz anya. És Kolbe atya, a pesti srácok, megannyi vértanúnk és szentünk csakúgy, mint csendes hőseink, az anyák, apák, nagyszülők, a névtelen segítők, a hétköznapi boldogok és szentek.