Vihog, lázad, s mindez természetes - serdülőkor

A serdülőkor felér egy új születéssel, gyönyörű és pótolhatatlan szakasza ez a nevelésnek. Értékeljük minden percét, hiszen ez által válik önálló ember a gyerekünkből.

Ezt tanácsolta megdöbbent közönségének a minap Uzsalyné dr. Pécsi Rita. A neveléskutató immár 10. alkalommal tartott előadást Zalaegerszegen a Szent Család Óvodában, ez alkalommal Serdül a kölök! – avagy a második óvodáskor címmel. Mielőtt kifejtette volna, hogy az általános vélekedéssel szemben (csak éljük túl valahogy!) miért értékes lehetőségek tárháza a serdülőkor, egy idézetet olvasott fel:

„Manapság a fiatalság szereti a luxust. Rossz a modora, megveti a tekintélyt, nem tiszteli az öregeket, és a szája jár, ahelyett, hogy dolgozna. A fiatalemberek nem állnak fel, ha egy idősebb lép a szobába, visszabeszélnek a szüleiknek, hencegnek a társaságban. Evéskor felzabálják az édességet, egymásra vetik a lábukat és zsarnokoskodnak a tanáraikkal.”

Az óvodások dackorszakára hasonlít

A vad találgatásokat megelőzve elárulja, a sorok Szókratész ókori görög filozófustól (Kr.e. 470 – 399) származnak.

– Ha azóta nem sikerült megoldani ezt a problémát, jobb ha belátjuk, hogy a serdülőkor az élet nélkülözhetetlen szakasza, egy folyamat fontos építőköve – szögezi le Uzsalyné dr. Pécsi Rita. – Sok mindenben hasonlít az óvodások dackorszakához, amikor a kicsi ráébred, hogy én én vagyok és nem anya. A különbség persze nem elhanyagolható és látványos, hiszen a bűbájos „nematajom” helyett gyakran olyan nyers vagy nyegle reakciók érkeznek a csemetétől, hogy a szülők lába földbe gyökerezik. Hol nevelkedett eddig ez a gyerek? Pedig mindez természetes, és semmi köze a jó vagy rossz neveltetéshez.

Általános zavartság

Mint elmondja, a prepubertás 9-10 évesen kezdődik, ezt az időszakot az általános zavartság jellemzi. Képlékennyé válik az „én, te, mi” fogalma, az értékek súlya. A második nagy szakasz (14-16 év) a felfedezésé. Ekkor már kóstolgatja, építgeti az új világot, amit igazából csak a harmadik szakaszban, 20-24 évesen lesz képes meghódítani és magáévá tenni. Ekkorra érik be az új személyiség.

– A serdülőkor kezdetén a legfontosabb nevelői hozzáállás a bizalom. Legalább mi vegyük körül megértéssel, hiszen maga sem érti, hogy miért lett minden más, miért vált ki belőle minden ellenkezést, dacot, őt is zavarja ez a sündisznó állapot. Fontos, hogy a szülő ne kezelje betegségként a serdülőkort, ne rettegjen a változástól, mert a gyerek azonnal megérzi, s még jobban összezavarodik. A serdülőkor olyan, mint a forrásban lévő must. Nem szép látvány, de minél buzgóbban forr, annál tisztább bor lesz belőle.

Mi kell a forrongó mustnak? – teszi fel a kérdést. Erős pántokkal körülölelt hordó, amit felülről soha nem szabad lezárni… Ugyanez a helyzet a serdüléssel. Kell a karám, ami kijelöli a határokat, hiszen ekkor még nem tudnak számolni a veszéllyel, a következményekkel, de mindennél jobban kell a szabadság, a fejlődés, a növekedés lehetősége.

A serdülőkor kezdetén jelentős változások zajlanak az agyban. A kisgyerekes gondolkodás pályái felszívódnak az idegrendszerben, ekkoriban kezd kialakulni az elvont gondolkodás. Mondhatnánk, az agya ilyenkor átépítés miatt zárva, ne csodálkozzunk, ha nem olyan penge, mint korábban.

– Az egyik fiam úgy fogalmazott, anya, úgy érzem, mintha sapka lenne az agyamon… – ad ízelítőt saját élményeiből a négygyermekes édesanya. – Az agyi folyamatok átrendeződését leginkább a kortárs kapcsolatok képesek elősegíteni. A személyesen átélt közösségi élmények fejlesztik a problémamegoldást, a rugalmas gondolkodást, a kreativitást. Ezek nélkül legfeljebb okos lesz a gyerekünk, de intelligens soha. Figyelem: a virtuális kapcsolatok nem pótolják mindezt.

Anya, hagyjál békén!

A kamaszkori családi konfliktusok eredője az az alaphelyzet, hogy a fejlődés ezen szakaszában igencsak útban van a szülői intézmény. Amit nehéz elfogadni. Anya, ne adj puszit, ne integess, ne égess le, tegyél ki a sarkon, nehogy értem gyere, én én vagyok, nem a tulajdonod, sem a kicsinyített másod, stb.

– Ha ilyet hallunk, legyünk erősek és ne sértődjünk meg. És főleg ne kérdezzük meg fátyolos hangon, hogy te szégyelled az anyukádat? Az is természetes jelenség, hogy az intim dolgait nem velünk fogja megbeszélni. Hiába nézünk mélyen a szemébe, hogy nekem mindent elmondhatsz… S ne feledjük, a faggatott gyerek inkább hazudik, csak hagyják békén. Keresi az új, felnőtt irányt, váltóállítás zajlik az életében, ami sokszor nehézséggel, zörgéssel, csikorgással jár, s ezeket a „zajokat” könnyebb megosztania egy távolabbi személlyel, mint a szüleivel.

Ne tartsunk attól, hogy elveszítjük, akkor sem, ha néha durván vagdossa a kötődés szálait – halljuk.

Ez ugyanis csak arról szól, hogy maga akarja megválasztani, hogy kihez kötődjön, ne azért „kelljen” bennünket szeretnie, mert történetesen mi vagyunk a szülei. Visszatér majd, s az már az ő döntése lesz. Legyünk tehát kevesebbek, vonuljunk vissza, ne akarjuk belakni az életét. Lazítsunk a gyeplőn, s jusson eszünkbe, amit önként adunk oda, nem fáj annyira…

Ezekkel a problémákkal a legjobb család sem tud zökkenőmentesen megbirkózni, szükség van úgynevezett „bábákra”. A bábaszerepet betöltheti egy másik család, az edző, valamelyik tanár, vagy a lelkész, akinek ilyenkor felerősödik a hitele. Ne vegyük zokon, örüljünk neki. Még akkor is, ha az általunk ezerszer elmondott, s a semmibe hulló érvek egyszer csak, más szájából érkezve szikrázó igazságként fognak talajt a gyerekünkben. Tőlünk nem hallja meg, mástól beépíti.

A serdülő a gyerekes nevelési módszereket, az „én vagyok az apád!” kezdetű kioktatást, utasítást, fegyelmezést nem viseli el. Erővel nem megyünk semmire, hiszen éppen akaratpróba zajlik. Ha egy sürgető teendőjére figyelmeztetjük, könnyen megkaphatjuk: „épp most akartam nekiállni, de így, hogy mondod…” Nem tűri a direkt irányítást, hivatalból ellenkezik, de a vezetésre ettől még szüksége van. Kifinomultabb praktikákat kell tehát bevetnünk – ajánlja a neveléskutató.

– A férjemmel gyakran folyamodtunk ahhoz a módszerhez, hogy mintegy véletlenül, egymás közt beszélgettünk fontos kérdésekről, amikor hallótávolságon belül zsizsegtek a gyerekek. Persze nem róluk volt szó, hanem más családokról, filmekről, tudományos cikkekről. Érdekes módon az ilyen indirekt információkra és tanulságokra egyből kinyílt a fülük. Megesett, hogy két hét múlva tőlük hallottam vissza a saját érveimet.

A gyerek ebben a korban én-vakságban szenved, sem testi, sem szellemi valójában nem látja jól magát. Hajlamos azt gondolni, hogy mindig róla beszélnek, az értékítélete pedig fekete-fehér. Ráadásul pimaszul megkérdőjelez minden értéket. Lehetőleg és főként azokat, amelyek számunkra a legszentebbek. Ez is természetes.

– Van nála egy kis kalapács, amivel megkopogtat, megpiszkál mindent, tudni akarja, hogy üresség tátong-e odabent, vagy tartalom feszül. Rengeteg lehetőséget elszalasztunk, ha érdemi válaszok helyett felháborodottan ráförmedünk: hogy lehet egyáltalán ilyet kérdezni? Ő ugyanis tényleg tudni akarja a válaszokat, s beépíti a formálódó személyiségébe. Ne akadjunk ki, ha megdöbbentő dolgokat mond, vagy kér. Ne csapjunk le azonnal, nyerjünk időt, kérjük meg, mondjon erről a dologról többet. A hormonjai tombolnak, élménykényszer hajtja, minden legyen NAGYON! A fiúkban soha nem termelődik annyi tesztoszteron, mint ezekben az években, hússzorosára ugrik a férfihormon mennyisége. Lehetnek meglepő fantáziáik, ettől sem kell megijedni, teljesen normális. Röhögnek minden ok nélkül? Hát persze, hiszen ebben a korban az élmény nincs összekötve az értékkel.

Fontos, hogy legyen egy kis önálló vackuk. Nem feltétlenül külön szoba, elég egy sarok is, amit elválasztunk függönnyel. Ezért a területért legyen ő a felelős, éljen az önállóságával. Véssünk kőbe néhány alapszabályt, de ezek betartatásán túl ne foglalkozzunk vele, milyen állapotok uralkodnak a felségterületén.

– Ha betalál az ágyához, az már elfogadható állapotnak számít – kelt újabb derültséget a vendég. – Hogy akkor hol fogja megtanulni a rendet? Például a lakás közösen használt területein, amire már nem terjed ki ez az engedékenység.

Haverok, buli satöbbi…

Mint ahogy a buliba járás, esti hazajövetel, másutt alvás, káros szenvedélyek ügyében is muszáj lefektetnünk néhány ökölszabályt. De ezek mindig értelmesek, őt védelmezők legyenek, s éreztessük, hogy a megszabott határok rugalmasak, az idő múlásával lazíthatók, a serdülő érésével újrafogalmazhatók.

Megosztás