Most kiabáljak?

A legkisebb gyermekünk, aki alig több, mint 2 éves, a földre borított egy egész zacskó rágcsálnivalót. Pici, apró, fincsin összetaposható csokis falatok. Melyik anya az, aki arra vágyik, hogy összeszedje a földről és közben felidegesítse magát. Bevallom őszintén, nálam az a gyakorlat volt beidegződve idáig, hogy ilyenkor hangosan jajgassak és felszólítsam a nagyobbakat, hogy szedjék össze, mert ők hagyták olyan helyen azt a zacskót, hogy a kicsi elérje, tehát ők tehetnek róla. Ez most is átfutott az agyamon, de aztán feltettem a kérdést. Lehet ebből a helyzetből valamilyen „örömös tevékenységet” készíteni magunk számára? Vajon hogyan hozhatok ki ebből valami jót, ami ugyanakkor neveli is őket?

Az örömös tevékenységek kifejezést nem véletlenül használtam, ez több alkalommal is elő fog majd fordulni, mert ez az érzelmi intelligencia nevelésének eszköze. Szóval, ahogy ezen gondolkodtam, eszembe jutott, hogy a két nagyobb már a kisiskolás korban van. Bár a középső gyerek még csak 5 éves, de megfigyeltem nála, hogy már a reakciói, kérdései és viselkedése épp arra mutat, hogy mostanában lépte át az óvodás kor küszöbét lelkiekben. Sietett biztos a nagyot utolérni. Pécsi Rita előadásaira visszaemlékezve próbáltam egy játékot kitalálni. Figyelem, aki azt gondolná, hogy most aztán megnézhetem magam, miért nem fegyelmeztem őket, meg lesz ennek a következménye, ne izguljon. Olyan jó volt megértenünk, hogy az érzelmi intelligencia fejlesztésével például az együttműködés képessége, vagy az empatikus készség nevelhető, növelhető. Mégis milyen jó, amikor nem ostorral kell ennek nekilátni, hanem használhatjuk a játék eszközét, ugyanis ez az egyik legjelentősebb dolog lehet a kezünkbe.

Szóval azt találtam ki, hogy versenyt hírdetek. Ki tud több kaját felszedni a földről, a végén megszámoljuk. Ilyen gyorsan és ilyen jó kedvűen még sosem láttam őket „takarítani”. Mi történt volna, ha a régi hozzáállásomat alkalmazom? Duzzogva és félgőzzel szedegették volna össze a cuccot a padlóról és a kényszerűség érzése lett volna rajtuk. Az rögződött volna bennük, hogy már megint a kicsi miatt „szívnak”. Ez vajon erősítette volna az egymáshoz való szeretetteljes kötődést? Az együttműködés öröme meg sem jelent volna. Mivel az érzelmeik pozitívak voltak irányomban is, így biztos vagyok benne, hogy sokkal inkább be tudták fogadni azt az üzenetet is, amit elmondtam nekik, hogy legközelebb figyeljenek oda és ne haggyák az ilyen felbontott zacskókat a kis testvérük közelébe. Ha sok ilyen apró esemény történik, akkor eszerint a szemlélet szerint eljuthatunk odáig, hogy a gyerekek képessé válnak arra is, hogy megfogadják ezt a figyelmeztetést, s mellette még mennyi minden növekedhet bennük! 

Így utólag visszanézve én is csak azért csináltam régen másképp, mert nem hallottam más alternatív eszközről. Talán ezt láttam, ezt hoztam otthonról, vagy csak ezt tudtam kitalálni a saját kútfőmből. Rendkívül hálás vagyok, hogy részt vehettem 10 nappal ezelőtt egy hosszú hétvégés előadássorozaton, ahol ilyen eszközöket kaphattam a kezembe Pécsi Ritátóla gyermekeim életre való neveléséhez. Még csak egy hete figyelek oda azzal a szemlélettel, amit úgy érzek, hogy talán sikerült megértenem, s máris radikális változások történtek. Én sokkal türelmesebbé váltam, valószínű azért, mert jobban érthetem a gyerekeimben lezajlódó folyamatokat, érzelmeket. A családban a hétköznapok hangulata nálunk nagyon ritkán volt idáig is rossz, de az utóbbi napokban határozottan érzékelhető lett az örömteli pillanatok számának drasztikus növekedése. S ebben az a szép, hogy nem azért ilyen a hangulat, mert minden meg van engedve a gyerekeknek. A szeretetteljes vezetés pozitív irányba segíti őket, ezt tapasztalom. Remélem, hogy minél ügyesebb leszek ebben és minél többet adhatok magamból nekik úgy, hogy az örömmel töltse el őket és közben megkaphassák azokat a támogatásokat, irányításokat, amire szükségük van még ilyen kicsi korban.

Lehet, hogy valaki úgy érzi, hogy ez neki zsigerből megy és nem érti, hogy minek ezt ilyen tudományosan vizsgálni. Mindannyiunknak volt olyan érzése az előadások alatt, hogy a tapasztalataink teljesen arról szólnak, amit megnéztünk a gyerekek korszakaiban, mégsem volt rend a fejünkben, csak egy tapasztalathalmaz. Engem kifejezetten segít, ha van egy rendszer a tudatomban is, mert akkor az ösztönösnél sokkal hatékonyabban tudok élni az élet adta törvényszerűségekkel, hiszen a kezembe kerülhet biztonsággal az irányítás, kiaknázva az összes lehetőséget, amennyit képes vagyok felfogni. Ha benszülöttekkel találkoznék egy szigeten, ők bizonyára sokkal többféle ennivalót tudnának adni nekem, mintha az életösztöntől hajtva megpróbálnám kitalálni, hogy mit ehetnék. Persze nem halnék éhen és ha elég sokat tanultam bioszból, nekiállhatnék akár még termeszteni is valamit, de mennyivel hatékonyabb lehetnék, ha minden lehetőséget kihasználnék, amit mások megfigyeltek és átadhatnak nekem. Gazdagothatnék a gasztronómiai élvezetekben. Tehát a cél nem csak a túlélés lehet a hétköznapjainkban, hanem a lelki gazdagodás is, visszatérve a családi élet témájához. Én ezért örülök, ha másoktól tanulhatok valamit.

Ahogyan azt már a mult heti bejegyzésemben is jeleztem, ezentúl minden hétfőn a Pécsi Rita által képviselt Kentenich pedagógia rendszerezéséből kiindulva fogom leírni élettapasztalataimat az emberi kapcsolatok ápolása, egészségmegőrzése, konfliktusok megelőzése, vagy megfelelő kezelése érdekében. Ha bárkinek van a fentiekhez hasonló esete, bátran írja meg, legyen minél gazdagabb a tapasztalatok kincsestára! Ezzel is erősíthetjük egymást. De azokat is ide lehet írni a hozzászólásokhoz, amikor olyan történik folyamatosan, hogy már valamit százszor elmondtunk, mégsem csinálják úgy a gyerekek. Hátha közös gondolkodással és a fenti szemlélettel valamit ki tudunk találni és bátoríthatjuk egymást.

Megosztás