Ma még kismacska, holnapra oroszlán - önbizalomról, önbecsülésről

„Isten sikeres teremtménye vagyok, hiszen már az első kiadás bőrkötésben jelent meg…” Nagy Bandó András humorista fenti gegjét is megidézte a minap Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, amikor önbizalomról, önértékelésről, önbecsülésről tartott előadást a zalaegerszegi Szent Család Óvodában. Érkezésének hírére immár hatodik alkalommal telt meg zsúfolásig az óvoda tornaszobája.

Az önbecsülés az önbizalom és az önértékelés foglalata, olyan érték, aminek nagyobb a jelentősége, mint a tehetségnek és az intelligenciának. Enélkül ugyanis nem tudunk kibontakozni, érvényesülni - bocsátja előre a pécsi a szakember. - Az önbecsülés annak belátása és átélése, hogy a létem értékes. Függetlenül attól, hogy az életem során hozok rossz döntéseket, vagy elkövetek helytelen dolgokat. A hibáknál ugyanis fontosabb a bennünk rejlő erő megtalálása, ami hozzásegít, hogy képesek legyünk változtatni a tetteinken, a körülményeinken. Értékesek vagyunk tehát akkor is, ha nem vagyunk tökéletesek.

Ha valakiben nem teljesedik ki az önbecsülés, az pótlékokat keres és talál. Ennek egyik formája az elismerés, a hírnév hajszolása, ami mindig külső hatásokra épül. Az ilyen ember görcsösen ragaszkodik a címekhez, lépten-nyomon saját rangját hangoztatja, tán mert maga sem hiszi el igazán.

A túlzott birtoklási vágy (vonatkozzon bár kicsikart tiszteletre, pénzre, vagy tárgyakra), szintén a bizonytalan önbecsülés jele. Akárcsak a valós, vagy vélt hatalom fitogtatása, a többi ember eredményeinek lesajnálása, kisebbítése, netán az örökös győzni vágyás.

Uzsalyné dr. Pécsi Rita: –  A dicséretnél mindig törekedjünk arra, hogy ne az eredményt, hanem az erőfeszítést értékeljük. S jusson ez majd eszünkbe bizonyítványosztáskor is...

De miként érhetjük el, hogy gyermekünkből ne ilyen felnőtt váljon?

- Szülőként tudnunk kell, hogy az önbizalomra, önbecsülésre nem lehet bérletet váltani az óvodában, azt minden életkorban erősíteni, építgetni kell - tér a részletekre Uzsalyné dr. Pécsi Rita. - Valamennyi életkornak megvan ugyanis a maga normatív krízise, ami a fejlődés, a változás természetes velejárója. Az ezekkel való megküzdéshez, s az önbecsülés fejlődéséhez avval adhatjuk a leghatékonyabb segítséget, ha a gyereket mindig az életkorának megfelelő igényeiben támogatjuk.

Hogy ehhez mi kívánatos? Dióhéjban: csecsemőknél a belső biztonság, a kötődés, az állandóság megteremtése; kisgyermekeknél a felfedezés, kipróbálás, fantáziálás horizontjának tágítása; kisiskolásoknál a „képes vagy rá” érzés megerősítése; serdülőknél a „ki vagyok én?” önismereti túra támogatása. És minden életkorban a feltétel nélküli szeretet.

Az alapvető cél a mások ítéletétől független önbecsülés kialakulása. Ezt a belső utat az önbizalom, a pozitív önértékelés kövei szegélyezik. Az önértékelés nem adottság, hanem nevelhető készség, ami tükörképekből építkezik. Azokból a képekből, amelyeket mi, szülők közvetítünk a gyerekeinkről.

- Ebben a tükörben a gyereknek azt kell látnia, hogy szerethető, érett felnőtt válik belőle. Hogy a szülei „kinézik” belőle mindezt, hogy ők már látják a kismacskában az oroszlánt. Figyelem, nem az elefántot és nem a gazellát, hanem azt, ami az ő valós kiteljesedése lehet. Ezek után már „csak” annyi a dolgunk, hogy képessé tegyük mindarra, amit kinézünk belőle…

 

Előadásának hírére immár hatodik alkalommal telt meg zsúfolásig az óvoda tornaszobája
Fotó: Pezzetta Umberto

 

Szép-szép, de hát ott a genetika. Mi van, ha a mi gyerekünk nem örökölt oroszlán géneket?

- A dongó testméretének és szárnyfelületének arányából egyes számítások szerint az következne, hogy nem képes repülni. Mégis vígan zümmög a virágkelyhek fölött - érkezik a reakció. - A genetika nem fátum. A hajlam, a lehetőség öröklődhet, de hogy aktiválódnak-e a jó, avagy rossz tulajdonságok, képességek az már a körülményeken múlik. Az nyer nagyobb teret, amit előhívunk, ami megerősítést kap a tükörben, amihez mintát kínálunk. Nem a gének, a tükrök döntenek.

Elmesél egy kísérletet, amit 8-10 éves gyerekekkel végeztek. Kollázst készítettek öt témakört érintő fotókból, amelyek közt embereket, cselekedeteket, tárgyakat ábrázolók is akadtak. A téma: mi tesz engem boldoggá? A kollázsok meglehetősen különbözők lettek. Az eltérés leginkább abban mutatkozott meg, hogy az alacsony önbecsülésű gyerekek kétszer, vagy többször annyi tárgyat szerepeltettek a képen, mint társaik. Akinek ugyanis alacsony az önbecsülése, az nem kapcsolatokban, hanem „megbízható” tárgyakban keresi a fogódzót. A magasabb önbecsülésű embereknek egész életükben kevesebb tárgyra lesz szükségük.

No de még nincs vége a kísérletünknek. A szakemberek elkezdték dicsérni kollázsokat. Nem azt, hogy mi szerepel rajtuk, hanem a ráfordított munkát, figyelmet, gondosságot, energiát, az eredetiséget. Érdekes módon a következő nekifutásra kevesebb tárgy került a képekre.

- Az önbizalmat tápláló dicséretnél mindig törekedjünk arra, hogy ne az eredményt, hanem az erőfeszítést értékeljük - figyelmeztet a szakember. - S jusson ez majd eszünkbe bizonyítványosztáskor is. A gyerekünk nem azonos az érdemjegyeivel, attól, hogy hármast kap, ő maga még nem közepes. A gyerek hajlamos rá, hogy azonosítsa magát a bizonyítványával. Ha az gyengébb, úgy érzi, ő értéktelen, s így kevésbé szerethető. Ebből pedig semmi jó nem származik.

Az önbecsülés megerősödését sok minden akadályozhatja. Például az elérhetetlen, irreális ideálok hajszolása (photoshoppolt címlaplányok), a nyomasztó teljesítménykényszer, vagy az állandó összehasonlítgatás. De izmosítására is számos bevált módszer létezik gyerek és felnőtt számára egyaránt.

 

 

Csak néhány a felsoroltakból...Tűzzünk ki például jól átlátható, apró célokat. Ezek kipipálása máris jó érzést szül. Idézzünk fel együtt jó pillanatokat, beszéljünk róluk, örvendezzünk felettük, ettől lesznek mélyen maradandók, igazán értékesek.

A gyereknek ne adjunk túl sok és aprólékos utasítást egy feladathoz. Engedjük megtapasztalni saját hatékonyságát - majd én, anya! - akkor is, ha ez maszattal, plusz idővel, s némi töréskárral járhat. Mondassunk ki vele öt dolgot, amit jól csinál. Ma már léteznek olyan társasjátékok is, amelyben azt kell megfogalmazni, miért kedveljük, miben látjuk jónak a játékostársat.

- A szimpatikus, erős kisugárzású emberekkel való azonosulás ugyancsak táplálja az önbecsülést, gondoljunk csak a mondásra: olyanná válsz, mint az az öt ember, akivel a legtöbb időt töltöd - folytatja a sort Uzsalyné dr. Pécsi Rita. - És még egy fontos recept a gyerekekre (is) gondolva: legyen szabad sokszor tévedni, tudatosítsuk, hogy ez még nem jellemhiba. Idézzük fel az elárvult, csetlő-botló kis Vuk kérdését:

- Buta vagyok én, Karak?

- Nem vagy buta, csak még keveset tudsz...

 

szerző: Magyar Hajnalka fotós: Pezzetta Umberto 

Megosztás