Jó és rossz a mesében – avagy megtalálni a rendet a zűrzavarban

Pécsi Rita: Jó és rossz a mesében – avagy megtalálni a rendet a zűrzavarban

 

Állandó szerzőnk, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását publikáljuk.

A jó mese élni tanít. Ezért minden kultúrában mesélnek, és a mese mindenütt arról szól, hogy az élet ugyan bonyolult, próbákkal teli és néha kilátástalannak látszó, de van kiút, van fény, rend és segítők, nem maradunk magunkra.

A mese mint az életről tanító „szép” történet, eredendően a felnőttek műfaja. Érthető, hiszen

zavaros világunkban könnyű elveszíteni a biztonságot, a reményt, a bizalmat egymás és még az Örökkévaló iránt is.

Természetesen minderre a gyermekeinknek is nagy szükségük van, ezért a mese nekik is táplálék, iránymutatás, támasz, vigasztalás, és főleg: erő.

Hogyan lehetséges ez? Mit tud a mese?

Képes rendet teremteni a zűrzavarban. Kiválogatja a búzaszemeket az ocsú közül, levágja a bennünket szorongató sárkányok (rossz szokásaink, félelmeink) fejét. Arra biztat, hogy induljunk el, keressük meg az élet vizét, hódítsuk meg a királylányt, akivel életszövetséget köthetünk, és ne várjunk az aranyszőrű paripára, az istállóban álldogáló gebével is nekivághatunk az utunknak. (Segíts magadon, az Isten is megsegít.) Eközben szembesít minket saját árnyoldalainkkal is. Például a telhetetlenségünkkel, amikor az aranyhaltól szégyentelenül sok mindent kérnénk, vagy a pipogyaságunkkal, amikor nem merjük azt mondani, hogy eddig és ne tovább. A mesében a rossz döntéseknek mindig rossz következményük van, és a jó mindig elnyeri a jutalmát. Ha nem tartod a szavad, akár százhúsz évig is kővé meredve kell várnod a feloldozást, hacsak nem szeret meg valaki annyira, hogy áldozatok árán is kimentsen a nyomorúságodból...

A mese nagyon biztonságos iránytű. Évszázadok csiszolták, lehántották róla mindazt, ami esetleges, bizonytalan, és csak azt hagyták meg, ami az életet táplálja.

De mindez csak a művészet rejtett, szép eszközeivel teljesülhet ki igazán. Szimbólumok, képek, sugallatok és érzelmek segítenek bennünket abban, hogy lelkünk világa, ami a racionális következtetések számára elérhetetlen, mégis megközelíthető, sőt átölelhető legyen.

Minden nagy tanító él a történetmondás eszközével. Jézus, amikor meglett férfiakat nevel, példabeszédekkel hozakodik elő. Mit szólna ehhez manapság egy coach egy vezetőképző tréningen? Legfeljebb egy kis storytelling (történetmesélés) vagy vizualizációs gyakorlat jöhet szóba… De mit is jelentenek ezek a felkapott, elidegenített fogalmak? Persze, hogy az ősi tudást! A mesélést, a képzelet megelevenítését.

Bár még hiányoljuk és vágyakozunk rá, vigyáznunk kell, nehogy elfelejtsük azt a nyelvet, amelyen a mese szól hozzánk. Egyes szellemi törekvések ugyanis már ebbe az irányba mutatnak. Jó néhány olyan szót, fogalmat ismerünk, amelynek átíródott a jelentése. Például nem tudom jó szívvel bemutatni a barátomat, mert a szó hallatán azonnal kaján célozgatás kezdődhet. Nem írhatom a levelem végére, hogy meleg szeretettel ölellek, mert ez így félreérthető. És egyáltalán nem biztos, hogy a szerető az, aki valóban életre szóló szeretetszövetségre kíván lépni veled.

Ne engedjük be a mesék birodalmába a szétszórót, a mindent összezavarót!

A mese nem propaganda, nem ismeretterjesztés, nem érzékenyítés. Gyermekek esetében különösen nem az.

Az elfogadás és a tolerancia, a szegény, a peremen élő és a kicsi védelmére megvannak a mesének a maga klasszikus eszközei, nem kell újakat feltalálni. A kis hangyát a vitéz soha nem tapossa el, a békát megcsókolják a királylányok, Babszem Jankót történetesen örökbe fogadták, és az idegenben bolyongó vándort megsegítheti valaki, aki így válaszol a köszöntésére: „szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál”.

Talán rájött már a kedves olvasó, hogy miért írom most mindezt. Megjelent a Meseország mindenkié című kötet, ami nem találja a rendet a zűrzavarban, sőt vállalt szándéka éppen az, hogy bemutassa a sokszínűséget. (Ismét tanúi lehetünk annak, hogyan indul el egy fogalom kisajátítása, lefoglalása…) A herceg szerelmesen alél el a másik herceg karjaiban, a heteroszexuális mesealakok szinte kivétel nélkül visszataszító szerepekbe szorulnak, a lányok férfivá akarnak válni, az őzsutából pedig őzbak lesz, mert nem érzi jól magát a bőrében. Nem sorolom tovább. Természetesen jól megírt fordulatok, szép történetek is vannak a könyvben, de

a zavaros igazság nem igazság. Elismerjük, hogy létezik írói szabadság, de nem a gyermekek kárára.

Meseország valóban mindenkié, de ezek a történetek nem felelnek meg a mese műfaji kritériumainak sem, amelyekből a fentiekben néhányat már felidéztünk. Ezen túlmenően pedig ez egy alattomos kiadás. Miért nem jeleníti meg a kiadó egyértelműen, hogy milyen kötetet ad az olvasó kezébe mese címén? Mert szakmai – és nem vallási – szempontból a nemek összemosása ebben az életkorban felér egy szellemi hormonkezeléssel, az pedig nem ártalmatlan beavatkozás.

Kisgyermekkorban az élet alapigazságaira egyértelmű válasz kell. Az átmeneteket csak az érett személyiség képes feldolgozni és a helyükön kezelni.

A lelkiismeret, a belső tartás, az önbecsülés kialakításához feltétlenül szükségünk van a világos útmutatásra, az „igen-igen, nem-nem” biztonságára. A biológiai nemünk már a születésünk előtt eldől, nem választás kérdése, mondhatni, a teremtés rendjéhez tartozik. Azután pedig a nevelők felelőssége, hogy a személyiségben rejlő adottságokat, talentumokat, kincseket kibontakoztassák, és ha sérülést tapasztalnak, speciális eszközökkel segítsenek. A paradicsompalántát sem érzékenyítjük kezdettől fogva a jégesőre. A betűvetést is a szokásos módon tanítjuk, nem kísérletezünk a szájjal írással vagy a képírással és a cirill betűkkel, holott tudjuk, hogy a sokszínű életben később ezekkel a jelenségekkel is találkoznak majd a gyerekek.

Érzelmi anyanyelvünk a mese, ami élni tanít, és „jaj annak, aki a kicsinyekben botrányt okoz”. „Ahogyan a szabadság nem szabadosság, a rend sem szabadsághiány” – írja Saint-Exupéry. Ne féljünk a rend teremtette szabadságtól! A folyó vize is csak a partjai védelmében jut el a teljes valóját befogadó óceánig.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Megosztás